Üdvözlet mindenkinek!

A szokasos kesesel es a szokaszos rövidseggel vagyok kenytelen ismetelten irni… Azt hiszem az elmenybeszamolo föleg szobeli lesz J

Az elmult het kiemelkedö esemenyei a következök voltak: a hetveget İznikben töltöttük ami az egykori Nicea-val azonos; hetfö este voltunk egy török esküvönö ahol sem a menyasszonyt sem a völegenyt nem ismertük, tolmacsolasi feladatokat latam el egy török szemesz es egy osztrak lany között, aki elvesztette a kontaktlencsejet es ujat akart csinaltatni. Nagyjabol ennyi. Akkor vegyük sorra.

Idörendben legelöször a tolmacs misszio vegrehajtasara került sor. Ez ugy törtent, hogy az osztrak lany velhetöen rosszul metre fel a nyelvtudasom es megkert, hogy segitsek neki egy szemeszt keresni es lebonyolitani a vizsgalatot valamint az uj kontaktlencsek beszerzeset. A kihivas igen megtetszett, igy – tudva tudvan, hogy ezzel a lany szeme vilagat kockaztatom – elvallaltam a feladatot. Minden varakozasommal ellentetben az orvost könnyen megtalaltuk es a tolmacsolas soran sem akadt problemam, sem az angol sem – es ez a nagyobb dolog – a török nyelv hasznalataval kapcsolatban. Neha azota is elgondolkozom, hogy sikerült lebonyolitanom a dolgot. Lenyeg a lenyeg, a lanynak azota uj kontaktlencsei vannak, en pedig rendkivül büszke vagyok magamra…

Nicea remek varos… azaz falu. A kora bizanci idökben igen jelentös varos volt, többekközött annak köszönhetöen, hogy a Selyemut egyik agan feküdt. Mas regen nagyhirü varosokkal ellentetben İznik nem neptelenedett el vagy semmisült meg az idök soran, viszont nem is nött meg. Ennek köszönhetöen nepessege ma is közel azonos nagysagu, mint mondjuk ezer evvel ezelött (kb 22000 fö). Ennek az az egyik erdekes következmenye, hogy a varos a mai napig a közepkori varosfalon belül terül el. Az egyetlen dolog ami a falon kivül esik a temetö, de szerintem ez ezer eve is igy lehetett, csak akkor meg feltehetöen kereszteny temetö volt. A falak jol mutatjak a varos egykori jelentöseget. Körübelül 2-3 meter vastagok es vagy 4 meter magasak. Szerencsere egy jo hosszu szakaszon megmaradtak. A varosban termeszetesen van nehany hires mecset (mindegyik varosban van nehany hires…) es nehany hires ember türbeje (sirhelye). A mecsetekkel es a türbekkel az ember valahogy ugy van az ember, hogy az elsö ötvenet alaposan megnezi, keszit kb 20-30 kepet es miutan kijön le van nyügözve. Az ötvenedik utan a lelkesedes nemileg csökken, s ujabb par tucat utan az ember immunissa valik. Ha valaki erre jar majd egyszer mindenkeppen ugorjon majd be ebbe a varoskaba mert igazan megeri.

Mai utolso temank az esküvö. Ez igen erdekes volt. A kezdö csoportbol hazasodott egy szingapuri lany – akit meg sohasem latam – egy török fiuval, akit az interneten ismert meg. A lany meghivta az egesz kezdö csoportot az esküvöre. Ennek következteben mi – a közephalado csoport diakjai – igen eröteljes irigykedesbe kezdtünk, mert ugye egy török esküvö azert megiscsak oylan dolog ahova az ember el akar menni. Legnagyobb szerencsemre igen joba lettem az egyik ügyintezövel – a neve Veli – a nyelvsuliban es miutan ö meg volt hivva, magaval vitt engem is nehanyad magammal hetfö este a nagy esemenyre. Az esküvö remek volt, csak sajnos elegge vallasos. Ennek több kellemetlen következmenye volt. Egy: nem volt alkohol. Kettö: a zenekar – a vak enekessel az elen – egesz esküvö alatt nagyon hangos Koran reszleteket enekelt. Ez azert volt különösen kellemetlen, mert közvetlenül meletük ültünk… Harom: nem volt tanc es mulatozas, es az egesz veget ert este 11-kor. Mindezektöl eltekintve remek kis esküvö volt, elsösorban azthiszem azert, mert mostmar elmondhatom magamrol, hogy voltam török esküvön… Egyebkent a völegennyel – akit akkor ismertem meg amikor gratulaltam neki a hazassagahoz, de a nevet a mai napig sem tudom – ma összefutottam a törzshelyemen – egy apro teahaz a TÖMER mellett, ahova orak elött, utan es helyett szoktunk jarni – es a viszontlatas örömere mega kart teriteni egy szolid feloras predikacio kereteben… remek volt J

Hat röviden ennyi lenne most. Holnap egy kisebb körutra indulunk paran, a Çanakkale, Troja, Assos utvonalon. Vasarnap fogunk visszajönni. Amint tudok majd jelentkezem.

Mindenki legyen jo es vigyazzon magara!!!

M

 Ismételt Üdvözlet Minden Kedves Olvasónak!

Sajnos már-már szokássá vált, hogy ígéretemmel ellentétben késnek a bejegyzések. Ezúttal ennek külső oka is volt, ugyanis egy ismeretlen eredetű, de vélhetően egy megfázás/infulenza és egy napszúrás frigyéből született kórság döntött le a lábamról két nappal ezelőtt. Nem kell aggódni, mostanra már teljesen jól vagyok.

Mint azt már említettem az előző bejegyzésben a hétvégén egy kisebb túrát csináltunk a tengerpartra. Rögtön felmerül ugye a kérdés, hogy melyik tenger partján is voltunk, hiszen Törökörszágban tengerekből meglehetősen bő választék van. Mi, jól megfontolt gazdasági okokból a hozzánk legközelebb fekvő Márvány-tengert választottuk, azon belül is a Gemlik városa mellett fekvő kis üdölőtelepet, aminek a nevét elfelejtettem. Bursabol nagyjábol másfél-két óra utazással oda tud jutni az ember. A hely igazan hangulatos volt, bár a strandon egy kicsit túl sok volt az ember. Az átlaghőmérséklet egész hétévégén kb 50 fok körül mozgott, így gyakran kényszerült be körübelül 14 főt számláló társaságunk a partot szegélyező hatalmas Çay Hane-k (teaházak) valamelyikébe. Itt általában egy kis pohár tea mellett néhány kör tavlát (otthon baggamon néven ismert perzsa eredetű társasjáték, mely errefelé igen népszerű) játszottunk. Olyan foto is készült ahol egyszerre négy vagy öt táblán játszik a társaság. A szombat nagyrésze ezzel a klasszikus nyaralásokra emlékeztető strandolással telt. Estefelé  bekaptunk egy gyors dönert (egyébként nem hittem volna hogy meg lehet unni, de így három hét után már elég közel állok hozzá), majd mentünk vissza a szallasunkra. Itt némi egy gyors zuhanyzást követően összült a csapat és laza italozásba kezdett. Az eredeti terv az volt, hogy valami helyi szórakozó helyet fogunk meglatogatni az este folyamán, ám ez végül nem következett be. (Miután másnap láttam napfényben a helyet, határozottan örültem, hogy nem mentünk oda...) Az este egy reggelig tartó tengerparti sörözében folytatódott, ami mintegy feltette a napunk i-jére a pontot.

A másnap már kevésbé indult kellemesen ugyanis ébredés után mintegy fél órával észleltem, hogy nem vagyok túl jól.  A masszív fejfájás még nem keltette fel a gyanumat, viszont amikor már jéghideget izzadtam és járni sem igen tudtam akkor már éreztem, hogy a helyzet nem valami rózsás. A társaság egyik fele Iznikbe ment tovább várost nézni, a másik fele meg egy másik strandra ment át. Én, mivel egyikre sem voltam képes a hazamenetel mellett döntöttem. Mivel a stoppolás alatt megtanultam, hogy a napszúrásos tünetek enyhítésére a hidegvizes törülköző a legalkalmasabb, beszereztem egy másfél literes vizet, törülközőmből pedig turbánt csináltam. Ily módon egész könnyen hazajutottam, sőt félúton még Cafer barátommal is összefutottam, akivel így együtt jöttünk haza. Eredetileg egy nap pihenést terveztem, azonban mivel még tegnap délután sem éreztem magam valami fényesen, inkább meglátogattam a doki bácsit a korházban, ahova Fatih barátom vitt el. A török egészségügy – legalábbis azon kis szelete amit én láttam – meglehetősen magasszínvonalon és gördülékenyen működik, ami ha arra gondolunk, hogy 20. század eleji kialakításában számos magyar orvos is részt vett, igazán örömteli hír. A kórházban kevesebb mint egy órát töltöttem. Kaptam valami vigyori koktélt, ami levitte a lázamat, meg felirtak három gyógyszert. Azóta azokat szedem és sokkal jobban érzem magam. Holnap szerintem már fogok tudni menni a TÖMER-be, a hétvégén meg szerintem bepótolom ezt az izniki kirándulást. Inkább nem igérek semmit, hogy mikor írok megint, de megpróbálok minnél előbb!!! Legyetek jók!

M

Üdvözletem mindenkinek!

Eloszoris mindenkitol elnezest kerek, hogy igeretem ellenere  csak most jelentkezem. A helyzet igazabol az, hogy reggel nyolc körül bemegyünk a varosba a kolibol - ez kb egy fel-haromnegyed oras ut - es utana altalaban kesö estig bent is maradunk mivel igy nem kell annyit utazni. Ebböl kifolyolag viszonylag ritkan jutok gephez, es egy ilyen bejegyzes megirasa egy török billentyüzeten nem csak, hogy nem egy leanyalom de meg sokaig is tart...

Most csak par szot szeretnek irni, hogy az idegeskedök megnyugodjanak es az erdeklödök nemi informaciohoz jussanak az itteni helyzetröl. Negy nappal ezelötti bejegyzesem ota nem sok minden valtozott errefele. A nyelviskola (a tovabbiakban TÖMER) nem igazan nehez. Az orak reggel kilenctöl delutan egyig vannak hetfötöl pentekig. Altalaban az orak nagy reszet a tanarunk - Halıl bey - vegigbeszeli es eleg lassan haladunk az anyaggal. A tarsasag igen kellemes, es rendkivül nemzetközi, akarcsak a koliban. Az indoneztöl a mongolon es a türkmenen at a spanyolig es a brazilig mindenfele nepekkel talalkozik az ember. Estenkent peldaul a koli kertjeben levö "felnött jatszoteren" - ahova szir baratommal Ghiathal szoktunk jarni - egy türkmen, egy libanoni es egy palesztin fiuval szoktunk dumalni, miközben bohockodunk a huzockodo- meg tolockodo jatekszereken. (Egyebkent Ghiath nevenek ez csak az angolos atirasa, igazabol - bar tudom ha ezt most leirom egykori arab tanarom Mestyan Adam meg folg ölni :) - a neve eljen egy ertelmezhetetlen torokhangu hörges van es egy ehhez hasonlo van a vegen is. A nev jelentese egybekent az a pillanat amikor a szaraz földre el kezd esni az esö... legalabbis azt hiszem.)

Hetfö megneztük a Hayvan Bahçesı-t (allatkert) meg a Botanık Bahçesı-t (ezt szerintem mindenki erti, hogy mi). Nagyon kellemes volt, csak az ötmillio fokos höseg rontott nemileg az összkepen...

Tegnap egy török baratomnak, Cafernek (ejtsd: Dzsafer) kellett prezentaciot tartania az egyik orajan - angol tanarnak tanul -, ahol a turistak utbaigazitasanak megtanitasat kellett szimulalnia az osztalya elött. Megkert, hogy segitsek neki, s jatszam el egy turista szerepet es kerjek utbaigazitast az osztalyatol. En teljesen nyugodtan meg is csinaltam a feladatomat, csak picit csodalkoztam miert van ugy megilletödve mindenki, beleertve a tanart is. Csak utolag mondta el Cafer, hogy meglepetes voltam es senki nem tudta, hogy miert ülök bent a csoport egyetemi orajan... Hat vicces volt!

Ma egesz delutan szieszta volt es tavlazas (otthon ezt beggamonnak hivjak) a Kültür Parkban, ami azon keves helyek egyike amelyek elviselhetöek azt itteni hömersekleti viszonyok között. A hetvegen tervezünk egy tengerparti utazast, de ezzel együtt is mindenkeppen akarok egy hosszabb bejegyzest irni a korabban mar emlitett temak valamelyikeben.

Legyetek jok es vigyazzatok magatokra!!!

M

Mindenekelőtt mindenkitől elnézést kérek a hosszú szünetért. Sajnos itt nagyon sűrü a napirend és elég fáradt is vagyok már esténként ezért nem jutott eddig erőm, hogy egy hosszabb bejegyzés keretében folytassam az élménybeszámolót. Azonban most, hogy eljött a hétvége, itt az alkalom, hogy egy némileg hosszabb leírásban beszámoljak a kedves olvasóknak az itt történtekről. Elsőként – mintegy folytatva az előző bejegyzésben elkezdett történetet – az Isztambultól Bursáig tartó útról írnék pár szót.

Mint azt  már korábban említettem Isztambul meglehetősen nagy város, és mivel későbbi utitársaimmal – Anettel és Sztellával – nem egy fedél alatt töltöttük az éjszakát meg kellett beszélnünk egy találkozót másnap reggelre, hogy folytathassuk az utunkat. Ez némi nehézségbe ütközött, mivel nem csak a várost nem ismertük, de még csak egy normális térképünk sem volt. Az útiterv a következő volt: valahogy el kell jutni a Yenikapı kikötőhöz, ahol majd hajóra szállva átkelünk a Márvány-tengeren Müdanyába, ahonnan busszal és metróval fogjuk megközelíteni Bursát. Végül abban maradtunk – mivel nem tudtuk, hogy a kikötő mekkora és hogyan néz ki-, hogy egy Yenikapıhoz közeli vasútállomás bejáratánál fogunk találkozni a hölgyekkel másnap reggel fél kilenckor, másfél órával az indulás előtt. A vasútállomások bejáratánál való találkozás gyakorlatát még Líviusz barátommal alakított ki, mikor két évvel ezelőtti stoppolásunk során rendszerint teljesen ismeretlen városokban kellett megtalálnunk egymást, mivel külön kocsik vettek fel minket. A rendszer maga nagyon jó, mivel minden kisvárosnak van egy vasútállomása – és a hangsúly itt az egyen van – és általában mindenki tudja hol van az. Mindezek ellenére már akkor sem mindig működött tökéletesen a rendszer, s volt hogy fél napot vártunk egymásra, úgy hogy már mindketten a városban voltunk… Mindezek fényében némi félelemmel a lelkemben indultam el – az egy ELTE-s lány, Kinga kíséretében – reggel félnyolc körül, hogy megtaláljam az állomást és a lányokat ebben a 16 millió lakost számláló hangyabolyban. Az utjaim során rám vigyázó angyal azonban ismét rám mosolygott, és teljesen véletlenül összefutottunk a lányokkal az Aksaray metróállomáson. Ezt jó előjelnek véve megindultunk a kikötő irányába. Mintegy félórát kellett sétálni egy nagy főútonl, amiről néha lefelejtették a járdát, így az úttesten lehetett csak haladni. Ez igen érdekes játéknak bizonyult volna még mindenfajta nehezítő körülmény nélkül is, azonban nekünk ugye volt némi poggyászunk is. Jómagam egy hátizsákkal, egy nagy bőrönddel és két oldaltáskával voltam megáldva, a két leányzó pedig egy-egy kb. húszkilós bőrönddel. A reggeli negyven fokban ez a táskák cipeléséből, kocsik elől való ugrálásból és a hajóhoz való rohanásból álló triatlon remekül helyettesítette megszokott napindító kávémat és cigarettámat. Pillanatok alatt teljesen felébredtem és igen cirkalmas kifejezésekkel illettem külnböző rendű és rangú felmenőit a török sofőröknek. A török sofőrök valahogy úgy vannak a kresszel, mint a nagyhatalmak vezetői a világbékével. Nagyon fontosnak tartják a benne foglaltakat – gondolom… - de valójában nem tartják kivitelezhetőnek. Emiatt a gyalogosok élete Isztambulban nem csak játék és mese. Ha valakit bővebben érdekel a téma ajánlom, hogy üsse be a Youtube-on az Istanbul traffic kivejezést. Mókás dolgokat fog találni.

Végül szerencsésen megérkeztünk a kikötőbe, s a tömeggel elzajlott némi kézitusa után fel is szálltunk a kompra. Életemben most először hajóztam át egy tengeren, így igen izgatott voltam. A hajóút azt hiszem igazán találó metaforája volt Törökországnak. A hajó remekül festett, igazi nyugat-európai élményt nyújtottak a kényelmes székek – amik készer hármas oszlopokban sorakoztak – és a bárok. Ha nem lett volna tele fejkendős és csadoros nőkkel az egész azt is hihette volna az ember, hogy Olaszországból hajózik Spanyolországba. Nem sokkal az indulás után elindultunk a lányokkal, hogy megkeressük a kijáratot a fedélzetre. Legnagyobb sajnálatunkra nem lehetett kimenni, a hajó belsejében kellett töltenünk az egész utat. Később ezt még jobban sajnáltuk. Az történt ugyanis, hogy még a kijáratot kerestük, a mi üléseink melletti folyosóra valahogy egy – hogy is írjam szépen? – méretes emberi ürülék került. Azt nem tudtuk meg, hogy kitől származott ez a kis ajándék, de azt hamar észleltük, hogy hátralevő utat némileg meg fogja nehezíteni. Ugyanis a személyzet hiába takarította fel igen gyorsan a tárgyi bizonyítékot, a kiváló légkondicionáló rendszer addigra már a hajó egész utasterében egyenletesen szétterítette a félreismerhetetlen bukét. Így a hátralevő egy órában minden kedves utas szépen, nyugodtan ült a szarszagban és várta a megérkezést. Azt hiszem kicsit Törökország is ilyen, mint ez az eset. Nagyon sok dologban európai, sőt talán még európaibb, mint sok európai ország. Azonban valahogy, valaki a végén mindig egy kicsit bele… a palacsintába. Hát ez van… így szeretjük!

Miután megérkeztünk Müdanyába és frisslevegőhöz jutottunk, gyorsan felszálltunk egy buszra, amint kb. kétszer annyi ember lehetett, mint amennyi jól esik az embernek ennyi csomaggal. Egy rövid fél órás buszút után elértük a metrót, amivel még egy félórát mentünk és már ott is voltunk Bursa belvárosában. De ez már egy másik bejegyzés témája lesz…

Végül néhány rövid hír. A középhaladó csoportba került az egész magyar társaság. Ennek én a magam részéről örülök, mert szerintem ezen a szinten állok egyenlőre. Mondjuk ez egy kissé erős középhaladó török csoport, ugyanis az egyik csoporttársunk – egy orosz nő – otthon török tanárként keresi a kenyerét… Jövő kedden egy angol szakos egyetemi vizsgáján én fogom a turistát játszani, akinek el kell magyarázni különböző dolgok hol létét a városban. Ma este meg megyünk egy Bursa melletti kis faluba Görüklébe, ahol az egyik ELTE-s lánynak, Melindának az ismerősei laknak és nekik fogunk főzni valami magyar kaját. Vagyis a lányok fognak főzni, én szerintem majd teázom és vizipipázom, meg bersze beszégetek majd a háziakkal. Holnap remélhetőleg újabb bejegyzéssel örvendeztethetem meg a kitatrtó olvasókat. A téma vagy a kollégium lesz, vagy a nyelv, majd még kitalálom. Hát mára ennyi volna. Kendine bak! Görüşürüz!

M

Üdvözlet a Kedves Olvasoknak!

Hosszu idö utan vegre van idö es lehetöseg, hogy hosszabban irjak arrol mi a helyzet idekint. Mivel az elmult öt napban rengeteg dolog törtent nem biztos, hogy minden bele fog ferni ebbe a bejegyzesbe, de most mar remelhetöleg rendszeresen fogok tudni irogatni. Hat akkor kezdjük az elejeröl...

Szerdan, junius 30-an indultunk neki az utnak. Csalad, kocsi, Ferihegy, becsekkolas, bucsuzkodas, stb. Az elsö erdekes eset az volt, hogy mar a varoban tünt fel, hogy maradt nalam mintegy 7000 Ft. Nem nagyon estem panikba, a dutyfree shopban különbözö fertötlenitöszereket vettem belöle, mert nagyon tartottam töle, hogy elkapok valami hasmeneses szörnyüseget. İgy indultam utnak - öt evfolyamtarsammal egyetemben - İsztambul fele egy liter gin, het deci zsubrovka es vegül de nem utolso sorban ket deci unicum kedelyes tarsasagaban. Mielött valaki kerdezne elmondhatom a recept bevallt. Mindezidaig mindenfajta hasmeneses bajt sikerrel megusztam!

A repülö ut a szokasos izgalmak közt telt, s hamarosan megerkeztünk Europa es Azsia hatarara. A talalkozas a varossal nagyjabol olyan volt amilyennek elkepzeltem, megis igen nehezen leirhato az az elmeny amit az ember akkor erez amikor megerkezik İsztambulba. A varosrol senki sem tudja hanyan lakjak. Minden török mast mond akivel eddig beszeltunk. A becslesek nagyjabol 15 es 20 millio lakos köze esnek. Minden esetre hatalmas varos, es talan mindegy is hogy Magyarorszag lakossaganak a ketszerese vagy eppen csak a masfelszerese lakja. Voltam mar eletemben par nagy varosban. London peldaul kb. 12 millios azthiszem. Viszont İsztambullal szemben Londonban nincs az az erzese az embernek, hogy mind a 12 millio lakos egyszerre ott van körülötte folyamatosan es mind akar valamit, vagy megy valahova, vagy csak kiabal. Azt hiszem ez a legjellemzöbb İsztambulra. Mindenkinek van valami dolga, megy valahova, vagy sürgösen üldögelnie kell es kis poharabol szürcsölnie kell a teajat egesz nap, vagy kiabalnia kell. A varos nem alszik, nem csendesedik el soha valoszinuleg.

Mar a repülöteren kiderült, hogy van egy kis problema. Eredetileg azt terveztük, hogy a lanyokkal együtt en is Gabi kolijaban fogok elsö este aludni, ugyanis ö az isztambuli TÖMER-ben (török allami nyelviskola) fogja vegig csinalni a nyari egyetemet. A repterre elenk kijövö ELTE-s kollegak azonban hamar felvilagositottak minket, hogy azt a bizonyos kasat nem eszi oly forron. A helyzet ugyanis az, hogy annak ellenere, hogy egy atlagos török csaladban harom, negy, öt, stb. gyermek van ,ezen gyerekek gyartasat a hatosagok probaljak ugy ıdöziteni az egyes paroknal, hogy az kizarolag a tanulmanyok befejezese utan kezdödhessen meg. Ennek pedig az az egyenes következmenye, hogy fiuk a lany kollegiumoknak meg csak a környekere sem mehetnek nagyon, ott aludni pedig vegkepp lehetetlenseg. Elsö remületem, szerncsere hamar elszolott, mert kiderült, hogy Cili es Kinga (ket ELTE-s kollegina) egy ismerösüknel laktak akinel szamomra is volt hely. İgy aztan az alvas problemaja szerencsesen megoldodott.

A repterrol egyenesen az Otogar nevü isztambuli központi buszpalyaudvarra mentünk, mivel Cili, Reni es Anna meg aznap ejszaka tovabb mentek İsztambul fele busszal es a jegyeiket be kellett meg szerezni. Az Otogar meger egy külön miset. Amikor a metrobol kijöttünk egy hatalmas köralaku terre meg nem lattam at a helyzetet. A teret ket irdatlan meretü, felkör alaku epület veszi körül, közepen pedig egy egyenes epület osztja kette ezt a hatalmas köralaku teret. A gyanus csak az volt, hogy ahol a hazak közt ki lehetett latni csak haztetöket lehetett latni. A teljes igazsagra akkor derült feny, mikor este Onurral a hazigazdankkal kivittük a lanyokat az indulo buszhoz. Akkor lattam meg, hogy ez az irdatlan meretü ter valojaban harom emelet magasan fekszik. Az Otogar monumentalitasa egyszerüen lenyügözö volt. Olyannak tetszett mintha az egesz Törökorszag veraramlasat biztosito erhalozat szivebe csöppentem volna bele. Ugyanis Törökorszagban az elsöszamu közlekedesi eszköz a busz. Sokkal kenyelmesebb es jobb buszok vannak itt mint barhol kicsiny hazankban. Egyes buszokon meg stuardesek is vannak. Visszaterve az Otogarra, a ket hatalmas felkör alaku epületet megtöltik a különbözö busztarsasagok irodai (több szaze), amik elött kikialto emberek csabitjak befele az embereket. Ha lehet itt meg nagyobb a nyüzsges, mint a varos többi reszen. De nem csak nappal, mikor a lanyokat buszra tettük fel 12-kor akkor is ugyanannyi ember sürgött-forgott ott, mint delutan ötkor. Röviden ennyit az Otogarrol, ha valakit jobban erdekel itt nezegethet kepeket: http://www.google.hu/images?hl=tr&q=%C4%B0stanbul+otogar&um=1&ie=UTF-8&source=univ&ei=RM4wTPreDNW7jAe7yN2WBg&sa=X&oi=image_result_group&ct=title&resnum=5&ved=0CEcQsAQwBA

Hat elsöre talan ennyi volna. A következö reszben az İsztambulbol Bursaba vezetö utrol lehet majd olvasni. Vegül nehany aktualis informacio! Mindenki jol van, a varos gyönyörü es altalaban veve is minden rendben van. Holnap kezdödik a nyelvtanfolyam egy teszttel, ugyhogy tessek szoritani, hogy minnel jobban sikerüljön!!!

Legyetek jok! Mielöbb probalok majd jelentkezni!

M

Üdvözlet mindenkinek innen a Boszporusz partjarol!!!

Most csak annyi, hogy elunk es egyben van mindenki. Ma megyunk tovabb Bursaba a 10 oras komppal, ezert picit rohanos ez a reggel. Holnap remelem tudok majd bovebben irni! No szaladok is összepakolni a cuccom!

Hát eljött ez is. Reggel hatokor kelés. Segíteni anyunak. Fél hétkor kicsit még visszafekszem de már nem tudok igazán aludni. Egy óra hánykolódás után neki a napnak. Dohánybolt, DM, gyógyszertár. Elsőkör pipa. Pénzváltás, bank, utasbiztosítás. Második kör pipa. Listákat írni, elfeljtett dolgokat megjegyezni és beszerezni... kezdődhet a harmadik kör. Lakat vásárlás, cipő vásárlás, szemüveg csináltatás, stb. Minden megvolt minden pipa. A nap végén családi búcsú vacsi. Finom kaják, fröccs és duma. Nem is lehetne szebben búcsúzni ettől az országtól. Hát holnap már Ázsia és Európa határáról, második Rómából és még sok jelzőt lehetne írni, hogy honnan fogok írni. A klasszikafilológus kollégák kedvéért megosztom a nagyközönséggel, hogy ez a város, (aminek leánykori neve Byzantion volt, első - rómaiakkal kötött - házassága után a Konstantinápoly nevet kapta, végül legutóbbi frigye után - melyet az oszmánokkal kötött - az Isztambul nevet viseli) hat év alatt épült (ha jól emlékszem 324 és 330 között, de a pontos adatokért tessék Hajdú Ati barátomat keresni:). Holnap már innen fogok nektek írni. Nem kételkedem, hogy lesz mit. Itthon mindent befejeztem és mindent lezártam. Kezdődhet az utazás... 

Légy üdvözölve a blogon kedves Olvasó!

Az idei nyarat a Balassi Intézet által meghírdetett nyári egyetemi ösztöndíj segítségével a törökországi Bursában fogom tölteni. Ebben a blogban a következő két hónapban arról lehet majd olvasni, mi mindenféle történik majd velem a Márvány-tenger  kies partjain.  Még két nap van hátra az indulásig, most rohangálnom kellene mindenfele, de valahogy nem megy... inkább gondoltam megcsinálom a blogot, addig se kell kimozdulni. Szóval remélhetőleg viszonylagos rendszerességgel olvasgathatja majd mindenki az új bejegyzéseket. Mivel mindig a kezdet a legnehezebb most nem is írok többet, majd holnap jelentkezem. Addig is tessék hozzászólni, kommentelni meg ami eszetekbe jut. Legyetek jók!

Marci

P.S.: Akik két évvel ezelőtt nem olvasták, azoknak ajánlom figyelmébe egy akkori blogunkat, amit akkor Liviusz barátommal írtunk, mikor egy hónapot stoppoltunk Nyugat-Európában: http://stoppolas2008.wordpress.com/